2014. október 29., szerda

Befejezés.

Hát, ez a nap is eljött. Fél évvel az utolsó beszámolóm után a blog legutolsó bejegyzését írom ma nektek. Én nagyon hálás vagyok mindenkinek, a több mint 4500 megjelenítésért és 23 követőért. Eredetileg azt terveztem, hogy nyáron zárom le a blogom, hiszen akkor járt le az egy kerek év amióta elkezdtem ezt az egészet, és mit ne mondjak, büszke vagyok rá. Nem csak azért, mert az ismerőseim körében viszonylag sikeres lett, hanem annyi mindenre megtanított az írásról meg szerkesztésről, hogy ezért csak hálás lehetek. Ha nagyon röviden kéne összefoglalnom, hogy mi történt velem az elmúlt fél évben, valahogy így hangozna:


Elballagtam, hatodik osztály volt a legutolsó évem általános iskolában, szeptemberben már gimnáziumban kezdtem. 13 éves lettem, voltam One Direction koncerten Londonban, hazautaztam nyáron Magyarországra látogatóba, egyenruhát hordok és sok más minden.


Nagyon nagyon örülök annak, hogy megoszthattam veletek az elmúlt egy évet és  annak, hogy türelemmel olvastátok. Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem.
Biztos vagyok benne, hogy később még hallatok rólam. Köszönöm.


Angel Morgan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése